#1 DJANGO REINHARDT – szubjektív válogatás a teljes életműből, időrendben. Sorozatunkban hangfelvételeken keresztül mutatjuk be nektek, milyen változatos zenei utat járt be Django a pályafutása alatt. Első dalunk a “Moi Aussi”.
Django Reinhardt és Victor Marceau – Moi Aussi
1928, Párizs
Még 1928-ban is kiváltságosnak számított az a zenész, aki hangfelvételt készíthet. Django tizennyolc éves korában, néhány hónappal az életet meghatározó nagy balesete előtt, az 1928-as év során tizenöt dal felvételén működött közre banjon, ekkor készült ez a musette felvétel is. Django ekkor már öt-hat éve zenélt, különböző zenekarokban és főleg Párizsi lokálokban. A kor híres párizsi zenészei felfigyeltek rá.
A felvétel – Moi Aussi
Victor Marceau, a népszerű harmonikás felkereste Djangót, és meghívta a kísérőzenekarába. Ezen a felvételen is jól hallható, hogy Django hevessége – inkább futamokkal szórakoztatta a harmonikást, akit kísérni volt hivatott – nem erre a szerepre szánta őt. A dal műfaja a ‘20-as évek Párizsában igen kedveltnek számító, mára már kissé régies musette.