#2 DJANGO REINHARDTszubjektív válogatás a teljes életműből, időrendben. Sorozatunkban hangfelvételeken keresztül mutatjuk be nektek, milyen változatos zenei utat járt be Django a pályafutása alatt. A mai dalunk a “Carinosa”.

Louis Vola et son Orchestre du Lido de Toulon – Carinosa

1931. május 28., Le Lido de Toulon

Django 1928 októberében súlyos balesetet szenvedett. Karavánja kigyulladt, ő és felesége épp, hogy ki tudtak menekülni. Django bal keze és háta komoly égési sérüléseket szenvedett. Életét és a jazz jövőjét is meghatározó pillanatok voltak ezek. Bal kézfején két ujját többet nem tudta rendesen mozgatni. A zenétől azonban nem szakadt el, két évig tartó felépülése alatt, előnyt kovácsolva a hátrányból, saját, egyéni gitártechnikát fejlesztett ki egy az öccsétől, Joseph-től kapott gitáron. 1931-ben visszatért az aktív zenéléshez Louis Vola oldalán, aki már korábban felfedezte Django óriási tehetségét. Amint lehetett, elhívta zenélni, és több felvételt is készített vele. 

Louis Vola

Louis Vola a ‘30-as évek elején egy tánczenét játszó zenekart vezetett a francia riviérán. Ő maga nagybőgős volt, de néha beugrott zongorázni, dobolni, harmonikázni is. Akár zenei vállalkozónak is nevezhetjük, összeköttetései révén Djangonak is több haknit szerzett. Django és Stephane Grappelli mellett alapító tagja volt a Hot Club de France-nak és Grappelli kiválásáig az is maradt, ő nagybőgőzik a Hot Club de France korai, ‘34 és ’38 között készült legendássá vált felvételein.

A felvétel – Carinosa

Térjünk vissza azonban 1931. május 28-ra. Louis Vola és zenekara, az Orchestre du Lido de Toulon összesen három dalt rögzített, és elhívta Djangot, akinek minden felvétel alkalmával egyre több szerep jutott. Ezek a legkorábbi hanganyagok ahol felépülése után, immáron banjo helyett gitáron hallgathatjuk. Az első két dalban még főképp kísérőként szerepel, de végre hallhatjuk azt a határozott és erőteljes ritmusgitár hangzást, amit későbbi felvételeiről megszoktunk. A harmadik, utolsó dalt azonban már ő vezeti be. A harmonika és a hegedű mellett egyenrangú szerep jut neki, így teljes pompájában hallhatjuk az európai jazz újdonsült csillaga, Django Reinhardt lehengerlő gitárjátékát.

A három dal:

Canaria

C’est Une Valse Qui Chante

Carinosa