Makk Andris (Valami Swing) – A Django Feszt 2021 szólistái #2

A manouche jazz egy improvizatív, virtuóz műfaj, és bár valódi csapatmunka gyümölcse, a főszereplői mégis a szólisták. Elég csak magára Djangóra és Grappellire gondolni.

Ebben a sorozatunkban bemutatjuk a fesztivál szólistáit, második vendégünk Makk Andris, a Valami Swing gitárosa. Ezermester természetjáró, aki maga is szinte manouche-ként éli a mindennapjait, és akinek a tábortűz melett örömzenélni a világ egyik legtermészetesebb dolga. 

DF: Mire tanított/tanít téged a manouche jazz?

Makk Andris: Kezdem azzal, hogy a jazz mire tanított. Arra, hogy lehet szabadon zenélni úgy, hogy valamilyen kötöttségek azért vannak. És akkor lehet mindenfélét csinálni. A manouche meg ezen belül is a dallamos improvizációra tanít, ami azért nem kevés.

DF: A műfajjal ismerkedő zenészeknek mit ajánlasz?

MA: A legegyértelműbb: hallgassák sokat Djangót! 😀 Talán a kéztartás az, ami új lehet. Pengetésnél sokat kell lefelé pengetni, mert meg kell tudni szólaltatni a hangszert akusztikusan, mivel általában nincs kihangosítva, tehát nem dugjuk be erősítőbe. Muszáj megpengetni keményen, és ezt lefele a legegyszerűbb. Meg a vastag pengető, az is egy fontos dolog.

DF: Ha zenélhetnél valakivel, bárkivel, ki lenne az? Mit kéne tőle meghallgatnunk?

MA: Angelo Debarre. Ha valaki átjönne hozzám, és megkérdezné, mi ez a manouche, akkor Django után őt mutatnám meg. Ugyanúgy penget, mint az összes manouche, csak az övé valahogy…nagyon jó. Van egy nagyon jó felvétel, amit évekkel ezelőtt találtam…három nótát játszanak. Vicces, mert az utolsót, a Yugoslav suite-t egy ideje sokat játsszuk, annak idején Angelo is felvette. Itt a videóban úgy szerepel, hogy „Hora lautaresca”, de sokáig nem is néztünk különösebben utána. Aztán egy koncerten egy vendég mondta nekünk, hogy ez egy román népdal, tánczene. Aztán persze később meglett az eredeti is, aminek a neve „Hora lui Buica”. Ez a dal is jól mutatja, mennyire jelen van a népzene a manouche jazzben.

DF: Köszönjük, hamarosan találkozunk!