Sidoo Attila (Canarro) – A Django Feszt 2021 szólistái #3

A manouche jazz egy improvizatív, virtuóz műfaj, és bár valódi csapatmunka gyümölcse, a főszereplői mégis a szólisták. Elég csak magára Djangóra és Grappellire gondolni.

A fesztivál szólistáit bemutató sorozatunk mai vendége Sidoo Attila, a Canarro gitárosa. Kevesen mélyültek el kishazánkban annyira a manouche gitározás tanulmányozásában, mint Attila, és nem is éppen szószátyár, szóval külön köszönjük neki, hogy megosztotta gondolatait.

DF: Mire tanított/tanít téged a manouche jazz?

Sidoo Attila: Mint a jazz, a szabadságra. Django miatt kezdtem el hallgatni manouche-t, már a gitár nagyszerűségéből adódóan is lenyűgözött. Nagyon érdekesnek tartottam, nagyon megfogott a gitárnak az effajta használata. A mi, úgymond nyugati hangszeres kultúránkban kevésbé ismert, mert bizonyos keleti pengetési technikákból indul ki, szóval azért nem új, de sok európai gitárosnak mégis az, és ezért volt számomra izgalmas. De ezt hosszan lehetne fejtegetni.

DF: A műfajjal ismerkedő zenészeknek mit ajánlasz?

SA: Felejtsék el, amit tudnak, és kezdjék el elölről, akkor még meg is lehet nekik. Bármit elkezdesz tanulni, nagyon nehéz elfelejteni, amit már tudsz. Magamból kiindulva is mondom, mert évek teltek el, mire rájöttem, hogy ez nem jó így, nem elég szabad. De ezt én gondolom így. Meg, például ha az amerikai jazzgitározás felől fejtegeti valaki Django zenéjét, az is lehet érdekes, de igazából a manouche gitár nélkül túl sok értelme nincs, úgy érzem.

DF: Ha zenélhetnél valakivel, bárkivel, ki lenne az? Mit kéne tőle meghallgatnunk?

SA: Djangóval nagyon szeretnék, de ő olyan karakterű ember volt, hogy nem biztos, hogy játszanék, inkább hallgatnám, valószínűleg. Még két zenész rögtön eszembe jut: Biréli Lagrène és Tscha Limberger. Az előbbinél is ugyanezt érzem, hogy úgy szól, mint a Djangónak, úgyhogy inkább csöndben maradok, hogy halljam. Ha játszanék mellé, akkor is inkább úgy csinálnám, hogy halljam, de valószínűbb, hogy nem játszanék.

Hogy mit hallgassatok tőlük? Biréli esetében egyszerű: a 2002-es Festival Jazz à Vienne felvételt, az elejétől a végéig. Ennél jobb nem nagyon van, szerintem ez etalon ebben a 21. századi manouche swingben.

Limbergertől meg bármit. Bár nem feltétlenül manouche zenész, attól függetlenül, hogy vannak manouche gyökerei, de voltak ilyen felállásai is, főleg régebben. Közben megtanult magyarul hegedülni és beszélni is, elképesztő sok mindent csinál. Egy ideje mindenbe belenéz, most pont valami keleti zenéket csinál. De tőle is tényleg, bármit meg lehet hallgatni.

Django Feszt 2021