ROBY LAKATOS – A DJANGO FESZT 2021 SZÓLISTÁI #5
A manouche jazz egy improvizatív, virtuóz műfaj, és bár valódi csapatmunka gyümölcse, a főszereplői mégis a szólisták. Elég csak magára Djangóra és Grappellire gondolni.
Roby Lakatos, az 1985 óta Belgiumban élő magyar hegedűvirtuóz neve a világ minden pontján ismert. Zenei körökben nem nagyon akad, akit ne sikerülne meggyőznie három vonóhúzás után arról, miért is emlegetik őt a világ egyik legtehetségesebb hegedűseként. És mindemelett imád zenélni, ami nagyon nagy dolog. A fesztiválra a nevét viselő Ensemble élén érkezik.
DF: Mire tanított/tanít téged a manouche jazz?
Roby Lakatos: Hát nagyon sok mindenre. Előtte azért elmondom, hogy az az igazság, hogy mikor 1985-ben először kimentem Belgiumba, akkor addig, megmondom őszintén, nem nagyon muzsikáltam django zenét, igaz, Grappellit nagyon sokat hallgattam. De aztán ott találkoztam Angelo Debarre-ral, akivel hamar összebarátkozunk. Mindketten nagyon fiatalok voltunk, és sokat játszottunk akkor együtt. Így aztán megismertem ezeket a muzsikusokat személyesen is, köztük a Grappellit is. Vele 1991-ben aztán felvettünk egy lemezt is együtt, és ez nagyon jó dolog volt. Utána aztán sokat játszottam Amerikában. Ott nagyon szeretik és tisztelik ezt a zenét, úgy hivják, hogy európai cigány jazz. Tényleg nagyon szeretett műfaj, és megmondom, nagyon örülök, hogy itt Magyarországon is jobban ismerik, de még azért mindig egy kicsit a háttérben van.
Na de amit nekem adott, az az improvizáció, és azért áll hozzám nagyon közel, mert hát az én zeném, és a cigányzene, amit játszom, az nagyon sok improvizációból tevődik össze. És a liberté, a teljes nyitottság, hogy az ember azt játszik, amit akar, ez a legjobb dolog. Azt adod át, amit gondolsz. Én úgy látom, hogy nagyon tehetséges fiatalok vannak most, akik ezt játsszák. Most játszom például a „Még egy kört!” nevű django zenekarral, és nagyon jó velük játszani. Egyre többet játszom djangót Magyarországon, ennek örülök.
DF: A műfajjal ismerkedő zenészeknek mit ajánlanál?
RL: Mit lehet ajánlani… hallgassanak sok zenét, természetesen! Általában a jazz zenészeknek is mindig ezt mondom. Az az igazság, hogy jazzt nagyon nehéz tanítani, mert ez egyfajta állapot. Persze meg kell tanulni a számokat, és sokat játszani együtt. Ez minden zenére igaz, a manouche-ra is. Franciaországban és Belgiumban is nagyon sokat játszottam, Birélivel, Rosenberggel, stb. rengeteget muzsikáltam. Ez nagyon sok lökést ad, mert ezek a nagyon nagy muzsikusok borzasztó nagy technikával rendelkeznek. Nagyon fontos a technika, és hát Django után elég nehéz a gitárosoknak felzárkózni. Nagyon rá kell feküdni a technikára. És a hegedűvel is ugyanez van. Most egyre több a kiváló hegedűs, elég jó a felhozatal, úgy tűnik, hogy most virágzik Európában ez a stílus. Ja, és a jó time, ami nagyon fontos, mert nincs dob, betontempónak kell lennie, hogy ez tényleg nagyon izgalmas zene legyen.
DF: Ha zenélhetnél valakivel, bárkivel, ki lenne az?
RL: Miles Davis-szel szerettem volna játszani, de sajnos ez nem jött össze. Ő is majdnem a körül halt meg, mint a Grappelli. Akkor nagyon sokat játszottam nagy muszikusokkal, klasszikus zenészekkel is, de sajnos ez nem jött össze. De nem baj, majd összejön más!
